Csináltam tumblr-t. Ott picit aktívabb vagyok, amíg meg nem unom :D

Lezáródott a BA. Nem buktam meg, de elég rendesen leszerepeltem a nyelvészeti bizottságnál a záróvizsgán. A fél éves szenvedést kva jól sikerült megkoronázni. Szar kedvem is volt pár napig utána, de kinda kihevertem.

Azóta elkezdődött a nyár... Sokat járok el itthonról, annyira, h már fura este otthon ülni. Olvasok is, de nem eleget... Annyit kéne még...

Meg kéne örökítenem pár momentumot. Kellene vezetnem tényközlő naplót.

Nincs kedvem blogot írni... Pedig szeretem, de valahogy sosincs kedvem írni. Megszüntetni nem fogom, mert valamikor viszont eléggé jó. Többet kéne írnom, mert tök jó visszaolvasni évek után. Tekintsük tehát úgy, hogy csak korszakai vannak ennek a blognak. Hullámvölgyek, hónapos kihagyások, de él, és ez a lényeg.

Összeszedetlen vagyok, de nem érdekel. Au relir.

És lám, lehet, hogy Ba-s létem utolsó bejegyzését írom. Ma végeztem minden tantárgyammal, és csak az államvizsga van hátra. Ez azt jelenti, hogy még két lehetőségem van megbukni: magán az államvizsgán és a szakdolgozattal. Ezutóbbi általában nem jellemző, de a pakliban benne van.

Mindig, amikor elkezdek egy bejegyzést, elgondolkodom rajta, hogy miért is tartom fenn ezt a blogot. Kicsit válságba került az életemben betöltött helyzete... Nem tudom, mire való. Tavaly nyáron jó volt, szerettem. Idén nyáron is lehet ilyen... Lehet, hogy meg is van? Mindegy. Azt hiszem, csak tanulási időben jegelődik, akkor is lustaságból...

Najó, hát ebbe most belekezdtem, de nincs kedvem folytatni, szóval folyt lehet, hogy köv soon :D

Ebben a blogban a kezdetektől fogva gyakori téma volt a szerelem utáni vágy, és az, hogy az előző bejegyzésem és e közt volt egy barátom, nem változtat ezen a tényen. Az életem kicsit megváltozott ez idő alatt. Esténként nem mindig voltam már egyedül, leszoktam az MSN-ről, volt, aki mellé odabújhattam...

A szerelem keresése továbbra is fő gond lesz, ha nem hanyagolom el, mint most. Február... Ilyen még sosem volt, ha jól emlékszem. Minden hónapban volt legalább egy új bejegyzés, de most nem... A szakdoga meg a besűrűsödött utolsó félév eléggé megviselt, de ha annyira akartam volna, nyilván szorítottam volna időt egy-két bejegyzésre, dehát ez van...

Rájöttem, hogy nem kéne elhanyagolnom ezt a blogot, mert értékes infókat és hangulatokat őrzött meg, nekem legalábbis. Akkor született, mikor az érettségi előtt álltam, és most itt vagyok, ugyanúgy, igaz, kicsit előre tekintve, az államvizsga előtt. Ez csak amolyan hatásvadász összehasonlítás volt.

Leadtam a szakdolgozatom, de nem könnyebbültem meg. Nihil. Nincs energiám, kedvem, motivációm az egyetemi dolgokhoz, most is tanulnom kéne...

Ez a félév nem volt eseménytelen. Az utóbbi hetekben elértem talán azt, amire mindig is vágytam: sokszor mozdultam ki. Volt hét, hogy egymás után zsinórban éjszaka jöttem haza, ami lehet, hogy nem tűnik különösnek, de nekem az. Elvileg el kellett volna érnem azt az érzést, amire mindig vágytam titkon, a legnagyobb depijeim egyikét: a "nem eléggé kiélvezett fiatalság"-problémáját. Erről szerintem már írtam. Visszatérve a gondolat elejéhez: nem éreztem magam úgy, ahogy gondoltam volna... Majd utólag talán. Ez a félév is egy egységbe olvad és megszépítődik majd, mint az előző tavaszom, ami már legenda a fejemben. Annak a tavasznak a bulikon kívül megismétlődött egy másik eleme is, mégpedig kettesben levés egyik csoporttársammal. Nem, most már nem.

Tegnap megnéztem a Kaptár 2-t, azelőtt meg az 1-et. Mellette sok Family Guy. Érdekes, a sorozatok hogy megragadják egy-egy korszak hangulatát... Mint a Rém rendes család januárban...

Volt oroszos szakest is. Az Osztrovszky utcában, ugyanúgy, mint akkor először... Most is új embereket ismertem meg, és remélem egy-két ismeretségnek lesz folytatása... Ezek a szakestek is legendásak lesznek a fejemben, illetve már azok is.

Ennyit írok most. Nem tudom, mikor lesz új bejegyzés...

Szombat reggel van, Szeged, és hó. A 2-es busz egyik megállójában állunk, a Móránál. Mosott szarok vagyunk, mert semmit sem aludtunk az éjszaka. Most rám nézel, és mosolyogsz. Észreveszem, hogy még így, reggeli fejjel is szép vagy. Jön a busz. Mennem kell. Mondasz valami hülyeséget, hogy legyek jó, vagy valami ilyesmi. Meg akarlak csókolni, de más is van a buszmegállóban. Eldöntöm, hogy nem érdekel.

Mostanában annyi ember mondja, hogy határozatlan vagyok. Tanárok is. Egymástól függetlenül. Igazuk van, ezt eddig is tudtam, csak most valahogy jobban kijött... Hajlamos vagyok elmenekülni és/vagy elhalasztani mindent, és ez életelbaszáshoz vezethet. Minél felnőttebb vagyok, annál szarabb, és annál sorsdöntőbb kérdések jönnek, amikben kurvára nem mindegy, hogy hogy döntök, és kurvára el tudja baszni az életem.

A szakdogámmal még mindig sehogy sem állok. Az a legszarabb, hogy tényleg nagyon távol érzem magamtól még mindig ezt az egészet... Mért élek mindig abban a hitben, hogy ez is olyan, hogy a tanár irányítgat és feladja hétről hétre az anyagot? Önálló munka, bassza meg. Ráadásul szaros 20 oldal. Elegem van. Ha nem lenne elegem az egészből, és nem lennék ennyire szerencsétlen, sokkal könnyebb lenne. És az a legszarabb, hogy az egész depneszarságnak nem is a tanulás az alapja, hanem az, hogy rávetítődött a személyiségemre az egész, illetve annak hibáira...

Nem tanulok a hibáimból. Alkalomról alkalomra, hétről hétre elkövetem ugyanazokat... Aztán csodálkozom, hogy már megint pofára estem... Elegem van mindenből. Változtatni kéne, azzal nincs gond. Tudom. Teljes mértékben átlátom a helyzetem, az elmélet nagyon megy, de a gyakorlat sohasem valósul meg rendesen.

És, amire még nem sok példa volt, a szüleimmel sem voltam teljesen őszinte. Nem hazudtam, de elmondhattam volna az egyetemmel kapcsolatban olyan dolgokat, amiket joguk van tudni. Nem hazudok, csak egyszerűen nem beszélek róla...

Ajj, ennyi, meguntam, vége. Elegem van. Kedvem lenne itthagyni mindent egy kis időre, természetesen a "jól bevált" halogató-taktikám keretében...

A címből is kitalálható, hogy "csak kéne már ide írni valamit" típusú poszt lesz ez. Végeztem az 5. félévemmel is az egyetemen. A szakdoga, ami miatt egész ősszel meg decemberben aggódtam, és aggódom részben is, még mindig nem készül, de most már legalább nem olyan kétségbeejtő a helyzet. Erről nem is akarok többet írni. (Elképesztő, aszittem én sosem fogom elérni azt a szintet, hogy tényleg őszintén mondom, hogy ne beszéljünk róla...)

Más téren még mindig dúl a nagy semmi. Na jó, ez így nem igaz, de semmi kedvem leírni a nagy kavarásos konfliktust, ami most volt az albérletünkben, mert már megoldódni látszik. Csak egy-két ember átértékelődött kicsit a szememben. Na meg újra és újra felmerül Heidegger das Manos elmélete az én átíratomban. Pedig már félig elvetettem. Mindegy.

Most a szokásostól eltérően, megint a szakdoga miatt, amiről ugyebár nem beszélek, Szegeden kellett maradnom az után is, hogy végeztem mindennel. Furcsa volt, de a konfliktus elvette róla a figyelmem. Nem is akkora dolog ez, mert amikor két vizsgámra készültem januárban, akkor betegség miatt hazamentem egy hétre, szóval whatever, nevermind.

Holnap jönnek le ******ék Szegedre egy hétvégére, és már nagyon várom. Ez éltetett kábé, hogy ne igyam le magam. Tényleg, erről jut eszembe egy megemlítendő este.

Katával, az egyik oroszos csoporttársammal unaloműzés céljából elmentünk a Grand Caféba meginni pár pohár bort. Hát, nem pár pohár lett belőle, hanem rögtönzött, kétszemélyes, kéthelyszínes kocsmatúra. Jó volt, és olyan természetes. Valahogy nem törődtem semmivel.

Najó, asszem ennyi voltam mára. Mindig felmerül, hogy mi értelme a blognak, ha nem írom le a fontosabb dolgokat meg konfliktusokat... Régebben sokkal nagyobb szerepe volt, lelkileg is. Éppen ezért nem akarom abbahagyni, így a köztes megoldás választódott: ritkán írok.

Fel kéne frissítenem az angoltudásomat, mert idegesít, hogy nem tudok rendesen. Venni kéne valami brutálnyelvtant, és átböngészni. Mindegy. Just thinking.

Már megint csapongok, de ez van. Most már szerintem tényleg nem jut eszembe semmi több. Au relirmi. Jah, megemlítem még a Rém rendes családot is, amire mostanában valamiért rászoktam, és meghatározta kicsit a mostani időszakom hangulatdarabkáit. Lehet, hogy egy-két rész konzervált is egy-kettőt.

Most már nem köszönök el.

Eddig általában nem volt konstans nagyon rossz. Eddig jó volt az a megoldás, hogy amíg az aktuális rosszat meg nem oldom, addig mindig "most valamiben benne vagyok, de majd kijutok, addig kitartás"-hangulatom volt, például amíg le nem vizsgáztam, vagy nem beszéltem meg egy-egy dolgot emberekkel. Rájöttem, hogy mostanában annyi rossz van, főleg az egyetem felől, hogy nem működik a régi megoldásom. Bele kell törődni, hogy valamit nem tudok megoldani, egyáltalán, vagy csak hosszú idővel. Az alagút végének túl merev keresése nem megoldás. Ha beletörődöm, hogy konstans szar, akkor könnyebb elviselni. Legfeljebb rászokom a cigire. Mostantól kezdve túl sok rossz fog jönni ahhoz, hogy az egyre koncentrálós megoldást válasszam. Beletörődöm, hogy szar, mint mások. Ezt most kifejeztem.

Sommes-nous les jouets du destin?

Souviens-toi des moments divins

Planants, éclatés au matin

Et maintenant nous sommes tout seul

Perdu les rêves de s'aimer

Le temps où on avait

rien fait

Il nous reste toute une vie

pour pleurer

Et maitenant nous sommes tout seul

Protège-moi de mes désirs

el akarok menekülni egy másik világba. mindegy milyenbe, csak ne létezzen, és ne ez legyen :(

Mostanában úgy érzem, hogy az életemet csak vonszolom magammal. A jövőbe nem gondolok bele, kb. csak a következő hétbe vagy nagyobb eseménybe. Általában a következő buli vagy összejövetel éltet, és segít túlélni a hetet. A bulik után aztán ezerrel rám zúdul a valóság. Eddig legalább ha a magánélet nem is, de a suli mindig biztos pont volt, mindig tudtam, mit akarok, mit fogok csinálni, hová fogok egyetemre járni, stb. Most már ez sem biztos, fantasztikus. Így jutottam odáig, hogy a következő hétvége éltet valamennyire, vagy még az sem. Asszem ez sem lesz egy hosszú bejegyzés, mert erről a témáról már ezerszer írtam.

Najó, azért vannak pozitív dolgok is. Kornéllal, az új lakótársunkkal tök jól kijövök. Ő is meleg, de barátilag jövök ki vele jól, mert nem igazán vagyunk egymás esetei. Az "eset" persze ilyen értelemben hülyeség, mert úgy is a személyiség számít, de a személyisége sem teljesen az esetem, ha már ezt a szót használtam. Ezt nem tudom, mért írtam le, mert barátilag tényleg tök jóban lettünk. És nem is felszínesen. Másik jó, hogy megismertem Csilla egyik pfww-os barátját. Mondjuk már szeptemberben, de találkoztunk előző hétvégén kétszer is. Egyszer az EZ Basic koncerten (BTW infó: az énekes annyira közvetlen volt, amikor odamentünk, és ez jól esett!) csütörtökön, aztán meg a nála tartott összejövetelen pénteken. Szombaton aztán deákolás volt, aztán akácfázás, és az is jó volt, úgyhogy az mindenképpen megemlítendő hétvége volt. Visszatérve rá: vannak olyan emberek, akiknél az első találkozásnál érzek valamit. Ha van olyan, hogy barátság első látásra, akkor az az volt. Az összeillés szintjén mindenképp.

Asszem ennyi lesz mostanra. Hétfő van, de a hétvége éltet, meg a Brothers & Sisters 2. évadának utolsó része, amit most fogok megnézni szerintem.

Najó. Basta per oggi.

Először lezárás, aztán valami értelmetlen hülyeség, amiről senki sem tudja, hogy honnan jött...

Szeptembertől kicsit úgy tűnt, mintha rendbe jönne az életem. Tartott ez október végéig, akkor egy szombat este után összeomlott minden... Túl vagyok életem első szakításán, noha elméletileg nem is jártam senkivel... Mégis kapcsolatnak látszik, így visszagondolva, bár nem a klasszikus fajtának. Najó. Barátság volt igazából, csak a tudatalattim csinál belőle kapcsolatot, hogy ne érezzem annyira szánalmasnak az életem. Akár ennek, akár annak vesszük, másfél év volt. És már most érzem, mint annyiszor, hogy ez a szöveg nem a teljes valóságot takarja... Már rég nem merek teljesen őszinte lenni kb senkivel, és ez baj. Annyira szánalmasnak érzem magam, hogy minden problémámat próbálom valami elfogadhatóbb köntösbe ültetni, és még magammal is elhitetni ezt a verziót... Ha őszinte lennék, égne a pofám, még emögött a személytelen HTML-rengeteg mögött is...

A szerelemmel kapcsolatos ömlengéseimet már mindenki kívülről fújja. Most, egy ideje van barátsággal kapcsolatos is. Nem akarok barátokat elveszíteni, közelieket meg annyira sem...

Szerelem: a szokásoson kívül csehovi szerelem van előtérben, hurrá...

Összeszedetlen voltam, de mindegy.

Anthea Stonem voltam, köszönöm.

Érdekes kérdés. Most megkísérlem itt kifejteni. Zenét általános iskola közepe-vége felé kezdtem el hallgatni. Stílusok szerint több korszakra osztható a zenetörim:

I. A kezdetek, avagy a rádió-zene (ált. suli közepe-vége)

Nem egy konkrét stílussal kezd zenét hallgatni az ember, hát nekem sem így volt. Bekapcsoltam a rádiót, TV-t, és ami ment, azt hallgattam. Sokat néztem a VIVA TV-t, amelyen, mint tudjuk, csak a nagyon slágerzenék mennek, azok közül is a legszűkebb, az eladási listák legtetején lévő réteg. E tényekből kifolyólag tucatzenékkel kezdtem. Nem volt egy konkrét stílus, vagy zenekar, amit szerettem volna, rádióból felvett kazettáim voltak, melyeken a kor (2001-2003, esetleg '04) legnépszerűbb számai voltak. Nem sorolok fel zenekarokat, mert sejthetőek, és nem akarom, hogy ezekkel találjanak rá a blogomra :D Az egyetlen zenekar, amit különn megemlítenék az a Zanzibar. Akkoriban ez volt az egyetlen zenekar, amitől egész albumokat is hallgattam.

II. A Metálosodás, a gótság csírái (2004-2005, '06)

Akkoriban az akkori legjobb barátnőm hatására (is) elkezdtem metálosodni. Eleinte nem fedeztem fel a gótot, mint külön stílust. Általános iskola végén elkezdtem Evanescence-et hallgatni, ami a Zanzibárral együtt a legrégebben hallgatott zenéim közé tartozik. Hallgattam Metallicát, Iron Maident, Marilyn Mansont, Rammsteint. Ezek közül persze nem mind maradt meg máig. A Nightwish-t általános végén ismertem meg, és vele új, részben máig tartó korszak kezdődött.

III. A gót-korszak (2006, '07- részben máig)

Tisztán gót korszakom igazán sohasem volt, vagy csak röviden. A Nightwish-sal kezdődött, folytatódott a többi tipikus gót együttessel (Within Temptation, Epica, Entwine (nem annyira tipikusgót, de a hallgatói nagy része sztem gót), Sonata Arctica (ez sem, de a SA-t hallgató lányok nagy része gót) és így tovább. Nincs több korszak, a rövidke, nagyjából tisztábbnak tekinthető gót-korszak után, a góttal egyidőben megjelent egy alternatív-vonal, élén a Placebóval, mely vonzott magával több alteresebb zenekart. Ez az utolsó vonal, melyet el lehet különíteni, ezen kívül stílus besorolhatatlan, egymáshoz nem annyira közel álló zenekarok vannak, mint például az AFI, a Panic! At The Disco, a Rammstein még gimi végén.

Az elméletben nem létező, tehát nem-hivatalos pop-szál gimi végétől fedezhető fel, akkor jöttem rá ugyanis, hogy nem szabad rasszistának lenni a nemmetál zenékkel. Amikor erre rájöttem, fokozatosan épültek be ilyen elemek, de sohasem permanensen és sohasem egész albumokkal.

IV. Pillanatnyi állás

Zenei ízlésemet még minidig a már nem egyedül álló gót-vonal jellemzi nagyrészt. Ezen kívül az egyetlen említésre méltó szál az alternatív, mely nem túl sok zenekart foglal magában, de a Placebo annyira erősen jelen van, hogy önmagában, kevés, számomra másod-kategóriás alter-zenekarral is képes külön vonalat alkotni. Itt szeretném megemlíteni, hogy a Placebo-féle zenékre csak ráaggattam az alter jelzőt, lehet, hogy pontatlan, de nagyjából ez fedi le azt, amit nekem jelent. A jövőről annyit, hogy még mindig e két szálhoz igazodó zenekarok jönnek újként nagyrészt.

Nem sorolok fel zenekarokat, a főbbeket megemlítettem. Ennyi lenne. Ha nem tetszene valami, majd még szerk. köv. :D

Sok minden történik velem, de soha sincs kedvem blogolni... Nem írok hatásvadász lezáróüzenetet, de nem tudom, mikor fogom tudni ezt folytatni. Tehát ez nem lezáró üzenet, csak nem tudom. Semmit sem tudok... Az is lehet, hogy most túl rossz kedvem van ehhez, de nem tudom. Remélem folyt. köv.

1 Itt vagyunk lent, már egy ideje. Not café. Másodszorra járok itt. Részeg vagyok. Pattal felmegyünk a rúdhoz, és kitombolom magam. Madonna épp a La Isla Bonita fináléját énekli. Később egy lány felkéri Patot táncolni. Nemet mond, mert akkor már éppen velem ül a színpad szélén. Menjünk már. Megyünk. Ő elkezd táncolni a lánnyal, nekem a ott a srác. A tesója, vagy mi. Semmit sem tudok róla. Megkeresem a hátsó zsebét, belerakom a kezem. Táncolunk.

2 Itt vagyunk lent. Már egy ideje veled táncolok. Jó illatod van. Kezdem magam hülyén érezni, hogy csak táncolunk. Belenézek a szemedbe. Az alkohol-mámortól és a villódzó fényektől nem igazán látom tisztán az arcod, de annyit megállapítok, hogy nem vagy azért annyira rossz. Kiszáradt a szám a sörtől. Nem agyalok sokat, foglak, és lesmárollak. A fizikai kontaktuson kívül semmit sem érzek. Lehet, hogy az ilyen alkalmakkor nem is kellene többet, csak én agyalok rajta. Kicsit kedvetlen vagy. Azt mondod, keveset aludtál. Elhiszem, ráérek másnap belegondolni. Megkérsz, hogy üljünk le a padokhoz. Leülünk. Bömböl a zene, beszélgetni nem lehet. Odajön Pat és a lány. Kiderül, hogy csak 17 vagy. Nem érdekel. Nem bírom megállapítani, hogy miattam vagy-e  kedvetlen, vagy tényleg fáradt vagy. Közben Tibi is odajön. Jó is, hogy táncoltam veled, mert előtte mondta, hogy prűd vagyok. Az nem, csak csak szimplán félek. Azt mondani, hogy nem jön be, sokkal egyszerűbb. Így is alig hiszem el, hogy én kezdeményeztem. Elfogyott a cigim. Még táncolunk egy kicsit, aztán megyünk.

3 Kinn állunk a klub előtt. Meglátod Tibiéket a padon, és odarohansz hozzájuk. Én ott maradok a sráccal meg a lánnyal, akivel táncoltál. Mindig összeszedsz valakit, de sohasem rondákat. Visszajössz hozzánk. Elköszönünk a lánytól és a sráctól, akivel táncoltam. Még a vezetéknevét sem tudom. Azt mondod, nálam alszol. Jó. Már akkor tudom, mi lesz a vége. A Mars térnél hot dogot eszünk. Sötét van, és minden kihalt. Felmegyünk hozzám. Már megint lefekszem veled. Átlagos. Utána egymáshoz bújunk, és végiggondoljuk az estét. A srácon kattogok, de mikor elalszunk, nem vele álmodom.

Reggel van. Te már hazamentél. Frissen mosott hajjal ülök a laptopom felett, és gépelek. Ha a tegnapi srácra gondolok, az ég világon semmit sem érzek.

Twilight 2: Újnégyzetkilóméter

Hatásvadász erdőjelenet. Bella rohangál és vonaglik.

BELLA Hatásvadász módon hangzatos szókapcsolatokat mondok, de még nem látszom. Úgy látszik, mintha illene a filmhez, de valójában nem.

Bella fetreng, mellette Edward fekszik. Állítólag ez így szexi.

EDWARD Szexin fekszem!

Kuss már! Elmondtam én is.

EDWARD Jól van na, bocsi. Csak hasznos akartam lenni.

Ne légy. Szóval… Lágy szellő fúj… Bella hirtelen vörös ruhás emberek közt terem. Mily különös ez a környezet… Nem érteni, mi folyik itt.

KÖZÖNSÉG Biztos nem sejtjük, hogy ez egy álom. Júj, csodálkozunk. Ki az a hülye, aki erre nem jön rá?

PICSÁK AZ ELSŐ SORBAN Aaaaa! Jaj! Mi ez? De izgalmas!

Bella hirtelen felriad. Otthon van, az ágyában. Jé, csak egy álom volt! Ki gondolta volna!

BELLA Hirtelen felriadtam.

Édes Istenem, ne mondd már vissza azt, amit én mondok! Neked csak beszélned kell!

BELLA Bocsi…

A film eleje van, még semmi sem történik. A ZÖLD TEKNŐS nevű kocsmában,

KOZSÓ Hé! Ezért jogdíjat kérek!

a hatalmas rózsaszín ködben BELLA ruhát kap HERMIONÉtől.

HERMIONE Ez itt Harry láthatatlanná tévő köpönyege.

BELLA Köszi. Jó ruci de hogy kerülsz ide? Kár, hogy az arcommal nem tudom kimutatni az érzelmeimet.

A RENDEZŐ Így több a bevétel. Sokan szeretik mindkét könyvsorozatot.

JÁKOB Hé! Harry az én hangom! Akkor most ki beszél Harry helyett?

HARRY (bevarrt szájjal) Mmmmmm! Mmmm mmmmm!

EDWARD Most leveszem a pólóm, hogy nőjön a nézettség.

JÁKOB Jó ötlet! Én is!

KÖZÖNSÉG Jézusom! Ez hatásvadász! Ki izgul erre?

PICSÁK AZ ELSŐ SORBAN aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

Hahó! Emberek! Vinni kéne a cselekményt!

BELLA Jólvan, akkor most megvágom a kezem egy bicskával.

Jelzem, hogy az nem ebben a jelenetben van, de most már mindegy.

METALFESTES BIZTONSÁGIŐR Hé, kislány! Azt mondtuk, nincs fegyver és alkohol!

BELLA Bocsi, akkor egy ajándékkal vágom meg.

BELLA KISERKENŐ VÉRE Teszkós kecsap vagyok. Ráadásul akciós.

A RENDEZŐ Bocsi, pénzéhesek vagyunk.

JASPER Véééééééééééééééééééééér! Akkor most rárontok.

Ne mondd már ki te is azt, amit csinálsz! Ki szerződtette ezt a szereplőgárdát?

A RENDEZŐ Ööö… Jól néztek ki!

EDWARD (JASPERnek) Ne merd, te gyaur!

MCGALAGONY PROFESSZOR Ha Cullen úgy hiszi, hogy az Egri csillagokban van, nagyon téved. 50 pont Cullenéktől.

EDWARD Bocsi. Szóval ne!

EDWARD KIÁLLÓ FELSŐ AJKA Pedig az u-t olyan jó volt kimondani.

JASPER Picsába.

CARLISLE Ez így nem mehet tovább. Elmegyünk.

(Cullenék hirtelen eltűnnek)

Indoklás? Hatásvadász lelki válság? Najó, szerintem én felkötöm magam.

HARRY (Csifó Dorina hangján) Akkor most megkeressük a bölcsek kövét!

Nem! Nem! Nem! Nem ez a cselekmény! Kuss!

JÁKOB Inkább vedd le a pólód!

HARRY Oké.

BELLA Akkor most szenvedek. Szenved. Szenved. Szenved.

A RENDEZŐ A szenvedést majd PS-sel és zenével oldjuk meg.

KÖZÖNSÉG Asszem most kéne kimenni pisilni.

PICSÁK AZ ELSŐ SORBAN Úristen! Rob elment? De hát akkor mért nézzük?

(Jákob befeszíti a bicepszét)

PICSÁK AZ ELSŐ SORBAN Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!

A FILM ÖNÁLLÓ ÉLETET ÉLŐ UNALMASSÁGA Akkor most akcióba lépek!

(jelenet vége)

Ha minden igaz, ez lesz a nyár utolsó bejegyzése. Kedden suli. Azért nem hétfőn, mert kimegyek Andiék elé a reptérre, mert végre valahára jönnek haza Amerikából.

Nem írok nyárösszefoglalót, egyrészt, mert eléggé egy elbaszott nyár volt ez, másrészt meg mert bedepülök. :D Csak egy mondat: mindig elhatározom, hogy tartalmasabb életet élek, de sose sikerül... Most is sikerült elhatározni, hogy neeeem, ez a nyár végre nem lesz olyan, mint az elmúlt évem nagy része az egyetemen, neem, lófaszt. Ez az iskolai évem a hullám alja volt, remélem innen már csak felfelé fogok menni. Nem fogom már megint egy blogbejegyzésben lezárni ezt az időszakot, mint a völgyet, mert már szánalmas.

Elhatározás persze megint van. A nyárral ellentétben a tavaszi félév vége tartalmas volt; olyan, mint amilyennek az egész életemnek kellene lennie. Ez vicces. Nyáron mindig elhatalmasodik rajtam a semmittevés. Najó, asszem mégis megemlítek pár jó dolgot a nyárból; azokat, amelyek különösebb visszagondolás nélkül eszembe jutnak, felrémlenek, már a régen megtörtént emlékek tulajdonságait vették fel a fejemben.

Jók voltak nyár elején a Dríhez költözések. Azt hiszem, kettő volt belőlük, egy-két naposak, de jók voltak. Kiskutyokra vigyáztunk, és a pisikéjüket szagoltuk. Addams Familyt néztünk, és ABBA´-ra táncoltunk.

Az Akácfázások. Ebből se volt sok, de jók voltak.

A deákolások. A vízipipázások. Ebből több volt, de többnyire nem éjszakába nyúlóak. Amelyik meg éjszakába nyúló volt, az igencsak jól sikerült. Najó, ide jönnek az ábrándok RF-ről is. XD Oroszul мечты об РФ, ezért ezt most szakszóval elnevezem mechty ob RF-nekXD

A sátrazás. Erről nem mondok sokat, mert írtam már róla bejegyzést. Tópart, stég, naplemente, csillagbámulás.

Tápió. Nem használom erre is ugyanazt a melléknevet, szóval it was great.

Irodalom. Ennek külön pontot szentelek, mert valamiért ez is hamar beugrik erről a nyárról. Cien años de soledad; Преступление и наказание; Hamlet, Prince of Denmark; Палата №6 ('A 6-os számú kórterem') és asszem ennyi. Nem sok, és mindet olvasnom kellett volna már, de akkor is nagy élmények voltak.

És meg kell említenem még "A" deákolást most, augusztus végén. Asszem ennyi. Utálom, hogy néha úgy kifelejtek dolgokat, hogy ez nem feltétlenül van összefüggésben a jelentőségével, bár ki tudja. Szóval szerkesztés lehet, hogy várható. Ennyi voltam. A mai médiarovatba akár tetszik, akár nem, egy V-Tech szám kerül. Ez olyasfajta zene, aminek én a közelébe sem kerülök általában, de ez a szám akkor is jó tőlük.

Éjjel fél négy van, a kezem olajbogyó-szagú, a V-Tech Homokba írt szerelem című számát hallgatom, és YouTube-on hányó kutyákról nézek videókat.

Hát igen. Tegnap este. Pontosan olyan este volt, mint amilyenekkel az egész nyaramnak tele kellett volna lennie.

Ott kezdődött, hogy mentünk volna Ágiék telkére, de végül nem mentünk, mert hideg volt. Én meg rákészültem már valami bulira, meg persze az "elbaszom az életemet ha nem járok sokat bulizni" hülyeségem is működött. Lényeg, hogy Dinccel és Fummival kimentünk a Deákra vízipipázni. Átlagos deákozásnak indult, de, mikor leszállt az est, és hűvösebb lett a levegő, elkezdtünk fázni, ezért eldöntöttük, hogy veszünk vodkát. Röhögtünk, hogy a fázást tornával is el lehet űzni, mert épp tele volt a Deák zsibvásárral meg tornász-táncosokkal, és hogy mi az egészségtelenebb megoldást választjuk. XD Innentől kezdve nem részletezem annyira, csak azért említem meg itt ezt az estét, mert tényleg etalon, és követendő példa volt. (mármint a tény maga, meg a hangulata, nem feltétlenül a megtett hülyeségek) Régen voltam már tök jól részeg, hányás meg ilyenek nélkül, és hiányzott már. Lényeg, hogy majdnem kikezdtünk a cuki Matchos sráccal, akit már előzőleg is kinéztem, Enriquére táncoltunk a Bazilika legfelső lépcsőfokán, amire józanul visszagondolva nem vagyok túl büszke, de ez is olyan élmény, ami tipikus viccesen elmesélős, nyaras, részeges, hülyeségcsinálós. Dinccel valamilyen indíttatásból lementünk a Dunához, és fára másztunk, meg ilyenek, de az egész eléggé homály. Nem vagyok nagyon nememlékezős részeg, de itt most sok a homályos rész, nyilván, mert jól sikerült becsiccsentenem, ami nálam sajna ritka. Hányingerem persze volt a vége felé, de azt sétálással elmulasztottam. Ez a része sem áll össze teljesen, a környéken sétáltam, de fogalmam sincs milyen útvonalon. Mikor visszatértünk Dinccel, ott találtunk pár random embert más társaságokból. Vicces, mert ilyen állapotban az ember teljesen természetesnek veszi, hogy ott vannak, és úgy kezeli őket, mintha gimis osztálytársai lennének kb. Volt egy srác, Dani, aki nagyon jól nézett ki, és ezt tőlem idegen módon nem vettem észre rögtön, mert sötét volt. Édesen pösze volt, tudatalatt haldokoltam :D És hasonlított Jared Padaleckire :D 18 éves gimis, szal pedo fail is van. Mindegy. Nem ismerem, de szerintem ha józanul találkoznánk vele, érezném a korkülönbséget, és az a gyanúm, bár ne jöjjön be, hogy kicsit üresnek is tűnne. Ezt persze most azért mondom így, mert túl sokat agyalnék rajta. Mentésképpen. Ez vagyok én. Annyira korcs a szerelmi életem, hogy néha a legapróbb dolgok, átlagos emberek is túlságosan elgondolkodtatnak, mint valami lánynevelő intézetben felnőtt szűzlányt. Mindegy. Ennyi az este.

A másik dolog, amire nem vagyok büszke, hogy itt aludt, mivel eleve úgy volt, hogy a Peti GT-a miatt Dincék itt alszanak, egy ott megismert srác, aki Fummival melegedett össze kicsit. Még a vezetéknevét sem tudtam... Nagy felelőtlenség. Ittas állapotban beszámíthatatlan vagyok néha. Anyáéknak persze nem mondom el, mert kiakadnának. Egyébként részegen is meg tudom nagyjából ítélni az embereket, szóval azért mindenkit nem engedtem volna fel nyilván, de azért mindenesetre nagy felelőtlenség. Tanultam az esetből, de ennél a bekezdésnél több szót nem érdemel.

A reggel vicces része még, hogy másnapos voltam. Tipikus én-féle másnaposság volt, csak Dinccel fűszerezve, tehát: előttem a párizsis kenyér, amit magamba akarok préselni, de nem megy, az asztal másik felén meg a vicces gyomorműködés-hangokat kiadó Dinc.

Ennyit akartam elmondani erről. A nyár utolsó hetei is úgy telnek, mint a többi. Voltam egyszer egyedül sétálni itt a környéken, és jó volt. Vettem Dalriada CD-t. Szülinap miatt megint voltunk az Akácfában. Ennyi lenne a mostani életem összesűrítve, au relirmi, búcsúképpen egy Inkubus Sukkubus szám, melynek előadójára igencsak rákaptam mostanában. Villámsebességgel hallgattam meg vagy három albumukat. Nagyon jó ez a misztikus, pogány hangulat, és a szám végén a kántálás is nagyon aaaaa :D Ezzel búcsúzom.

Kiolvastam a Bűn és bűnhődést. Nagyon jó volt. Nem olyan volt, mint amilyenre számítottam, de nem csalódtam, tényleg nagyon jó volt. Be is másolok most ide egy kis részt. Nem a művet akarom vele összefoglalni, csak ez a jelenet nagyon szép.

(Helyszín: Szibéria. Raszkolnyikov a büntetését tölti.)

Megint szép, meleg nap volt. Korán reggel, hat órakor elindultak munkába, a folyópartra, ahol az egyik barakkban kemence állt, alabástromot égettek, zúztak ott. Mindössze hárman vonultak oda. Az egyik a kísérő őrrel felment az erődbe valami szerszámért, a másik a tűzifát készítette és rakta be a kemencébe. Raszkolnyikov kiment a partra, leült a barakk mellé rakott szálfákra, és nézte a széles, pusztai folyót. A magas partról tágas kilátás nyílott. A távoli túlsó partról nóta foszlányai hallatszottak át. Künn, a napfényben úszó beláthatatlan pusztán mint elenyésző kicsiny pontok feketéllettek a nomád pásztorok sátrai. Ott szabadság honol, egészen másféle emberek élnek, nem is hasonlók az itteniekhez, ott mintha megállt volna az idő, még nem tűnt volna le Ábrahám kora, és az ő nyájait legeltetnék. Raszkolnyikov mozdulatlanul ült, nézte a pusztát, nem fordította el a szemét. Gondolatai ébren álmodásban, révületben olvadtak fel. Nem gondolt semmire, de valami vágyakozás fájdította és zaklatta a szívét.

Egyszer csak ott állt mellette Szonya. Nesztelenül jött, és leült melléje. Korán volt, a reggeli hideg még nem enyhült. Most is ócska, hitvány kis köpenykéje meg a zöld kendője volt rajta. Arcán meglátszott a betegség, még soványabb, haloványabb volt, megnyúlt. Kedvesen, örömmel mosolygott rá, és szokása szerint félénken kezet nyújtott.

Mindig ilyen félénken nyújtotta neki a kezét, sőt, sokszor nem is nyújtotta, mintha attól tartana, hogy ellöki. És ő úgy fogta meg a kezét, mintha idegenkedne tőle, mintha bosszantaná, hogy eljött, akárhányszor makacsul hallgatott, amíg csak a lány ott volt. Megtörtént, hogy Szonya reszketett mellette, és mélyen megszomorítva ment el tőle. De most nem akart széjjelválni a kezük. Raszkolnyikov hirtelen rápillantott, aztán a földre szegezte szemét, és hallgatott. Egyedül voltak, senki se látta őket. Az őr éppen akkor másfelé fordult.

Maga se tudta, hogy történt, de mintha felkapták és odalökték volna Szonya lába elé. Sírt, és átölelte a térdét. Szonya az első pillanatban megrémült, arca halott-merev lett. Felugrott, reszketett, és csak nézett rá. De tüstént, egyetlen szempillantás alatt megértett mindent. Kimondhatatlan boldogság ragyogott fel a szemében; tudta, most már kétségtelen bizonyossággal tudta, hogy Raszkolnyikov szereti, végtelenül szereti, eljött valahára ez a pillanat...

Szólni akartak, de nem tudtak, szemükből kibuggyant a könny. Sápadtak voltak mind a ketten és soványak, de a beteg, sápadt arcokon már ott ragyogott az új jövő, az új életre támadás hajnala. A szerelemben támadtak fel, mindkettejük szívében az élet kiapadhatatlan forrása fakadt a másik számára.